Szent István rajzpályázat        

Szent István rajzpályázat        

2017-01-19 11:31:36
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Pályázat
A Garay Képzőművészeti Stúdió szakmai közreműködésével rajzpályázatot hirdet a Mária Rádió

Általános és középiskolai tanulók jelentkezhetnek. A rajzpályázat célja, hogy a gyermekek a rajzolás művészetén keresztül kifejezzék, számukra mit jelent Szent István király alakja, valamint elhelyezzék modern korunkban államalapító Szent Királyunk személyét, üzenetét fiataljainknak.

A pályázaton minden 6-14 éves általános iskolában tanuló diák, illetve 14-18 éves középiskolai tanuló részt vehet, aki A4 vagy A3 méretű, bármilyen kézi technikával készült pályaművét egy példányban leadja, beküldi a rádió címére: 1133 Budapest, Gogol utca 28., 2017 március 31-ig. A rajzlap hátoldalán szükséges feltüntetni a pályázó nevét, életkorát, értesítési címét, település nevét és az oktatási intézmény nevét és címét. Minden pályázó csak egy pályaművel vehet részt a versenyen. Kiállítás készen, akasztási lehetőséggel együtt kérjük az alkotásokat.

Korcsoportok szerinti témák:

–alsó tagozatosok (6-10 évesek):

Mit tudnak már Szent Istvánról?

Szabadon választható rajzok, amelyek Szent István alakjához köthetőek.

–felső tagozatosok (10-14 évesek):

Mit üzen/jelent ma Szent István alakja a fiataloknak?

István intelmei Szent Imre herceghez

Az ország felajánlása Máriának

–középiskolások (14-18 évesek):

Mit üzen/jelent ma Szent István alakja a fiataloknak?

Ha Szent István ma köztünk élne, min változtatna hazánkban?

Az ország felajánlása Máriának

A korcsoportok első három díjazottjainak nyereménye a Keresztény Múzeum, az Esztergomi Bazilika, vagy a Mátyás-templom megtekintése Dr. Erdő Péter bíborossal.

A különdíjasok tehetségének továbbfejlesztésében a váci Garay Képzőművészeti Stúdió nyújt támogatást. A közönség is szavazhat majd az általa legjobbnak ítélt alkotásra a Mária Rádió Facebook oldalon.

Az eredményhirdetésre és díjátadásra 2017. áprilisában kerül sor. A beérkezett pályaművekből kiállítást szervezünk a rádió szerkesztőségében, és további galériákban. A győztes rajzok a Mária Rádió magazinjának címlapján jelennek meg egy éven keresztül!

A rajzpályázat fődíja: kiemelt ülőhely Szent István ünnepén, valamint Erdő Péter bíboros úr aranykeretben megkapja a rajz eredeti példányát!

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai